2017. júl 08.

Rendhagyó budapesti városnézés - Fedezd fel a fővárost tömegközlekedve!

írta: hetvennyolcastroli
Rendhagyó budapesti városnézés - Fedezd fel a fővárost tömegközlekedve!

Nem mindennapi kirándulásra indultunk a minap. Elhatároztuk ugyanis, hogy a különféle tömegközlekedési eszközöket használva fogjuk bejárni Budapest legszebb részeit.

kanadavilaga.jpg

A félnapos túránk a Vágóhídnál kezdődött, innen indultunk először a 2-es villamossal a Magyar Tudományos Akadémiáig, itt átszállva a 16-os busszal elmentünk a Clark Ádám térig, hogy Siklóval a várba érve megcsodálhassuk a főváros világörökségi panorámáját. A várnegyedben barangoltunk, majd a várbuszra szállva ezúttal az egykori Moszkva tér felé vettük az irányt. A Széll Kálmán térről buszozunk egyet a fogaskerekűig, amivel egészen a Gyermekvasúthoz értünk. Onnan jöhetett egy rövid, ám annál vidámabb utazás a János-hegyi állomásig, ahonnan egy kis kirándulást téve még az Erzsébet kilátót is megmásztuk, hogy aztán a libegőre felszállva ismét leereszkedhessünk a Széll Kálmán tér közelébe. Na, de kezdjük a legelején!

A pesti Duna-part a világ egyik legszebb villamosvonalán

Az általános iskolai osztálykirándulások emlékeit őrizve és abból kiindulva egy látványpékség előtt találkozunk a Vágóhídnál. Hogy miért? Az ember, ha kirándulni indul, az ötödik percben éhes, a tizedikben pedig szomjas lesz. Rántott húsos zsömle helyett kakaós csigával és némi üdítővel felszerelkezve szállunk fel a kettes villamosra. Miközben várjuk az indulást, előkapjuk okos telefonunkat, elindítunk rajta egy városnéző alkalmazást, hogy plusz infókat szerezzünk be a látnivalókról. Rögtön érdekességként megtudjuk, hogy 2012-ben a National Geographic a világ tíz legszebbje közé választotta a kettes vonalát. Ami pedig a történetét illeti, 1942-ben indult el itt az első kettes villamos, akkor még csupán a Jászai Mari tér illetve a Március 15. tér közötti szakaszon. A második világháború során súlyosan megsérült, ezt követően szakaszosan újították fel, illetve bővítették nyomvonalát. A Boráros térig 1951 óta jár, a végállomása pedig 1973 óta van a Közvágóhídon.

kettesvillamos.jpg

Elindulunk, s tényleg, mint a kisiskolások, olyan izgatottan figyeljük hol az épületeket, hol a telefonunkat, hogy pedig tízórainkat. Pedig nem először járunk erre, sőt, gyakorlatilag munkába menet minden áldott nap megcsodáljuk a pesti Duna-partot, ez a mostani alkalom azonban mégis más. Elhaladunk a Művészetek Palotája mellett, majd következik a Nemzeti Színház, majd a modern irodaépületek és a méregdrága lakások sora. A Petőfi-híd környékén most is hatalmas a dugó, mi azonban zavartalanul haladunk el alatta, hogy a Bálnát érintve a Közgazdaságtudományi Egyetem Ybl Miklós által tervezett neoreneszánsz épületében gyönyörködjünk. Mellette ott van a Vásárcsarnok, s mire ezt megállapítjuk már pittyeg is az alkalmazásunk és megtudjuk, Pecz Samu építész tervei alapján 1897-ben építették historizáló stílusban. A bejárati kőkapuk neogótikus faragványokkal vannak díszítve, az épület tetejét pedig Zsolnay-kerámiák fedik. Újabb dicsőségről is hírt kapunk, 2013-ban a CNN Travel Európa legjobb piacának kiáltotta ki.

175714_galeria_vasarcsarnok.jpg

Elhaladunk a Szabadság-híd és a Belvárosi plébániatemplom mellett, majd következik az Erzsébet híd és a Duna-korzó, ahol most is turisták százai nyalják a kézműves fagyikat. A klasszicista Pesti vigadóval szemben dugig van a kikötő, kisebb-nagyobb hajók várják az indulást. Egy városnéző épp most köt ki, pont elcsípjük, ahogy egy kedves család szelfizik még egy utolsót túrájuk végén. A Lánchidat meglátva felpattanunk a helyünkről, hiszen tudjuk, hamarosan le kell szállnunk, hogy a Magyar Tudományos Akadémiától folytassuk az utunkat.

Budapest, Te csodás!

Miközben a Széchenyi István téren várakozunk a 16-os buszra, elolvassuk a legfontosabb tudnivalókat az MTA épületéről. Azt eddig is tudtuk, hogy Széchenyi István felajánlásából tudott megalakulni az akkori nevén Magyar Tudós Társaság, de az számunkra is újdonságként hatott, hogy egy évig Arany János látta el a titkári tisztséget, Eötvös József pedig mindösszesen 22 évesen lett az intézmény elnöke. A székházát Ybl Miklós tervei alapján építették, a munkálatokban a kor legnagyobb művészei vettek részt: Holló Barnabás bronz domborműve az alapítást jeleníti meg, a díszteremben Lotz Károly freskói, a kis ülésteremben pedig Ligeti Antal tájképei láthatóak.

cultura-magyar-tudomanyos-akademia-diszterem.jpg

A 16-os busz persze araszol a Lánchídon a csúcsforgalomban, gyalog valószínűleg hamarabb átérnék a Clark Ádám térre, mi azonban egyáltalán nem bánjuk a türelmetlen autósokkal szemben azt, hogy ideig-óráig a világ legszebb hídjának foglyai lettünk, ugyanis van időnk bőven megcsodálni a kilátást. Jobbra nézve a Parlament épülete, a balra pedig az egyik állomásunkat, a Budai Várat látjuk. Leszállva a buszról elsétálunk az alagút előtt, rápillantunk a 0 kilométerkőre, majd jegyet váltunk a Siklóra, ami egyenesen a Szent György térre visz minket. A felnőtt jegy 1200, a gyermek menetjegy pedig 700 forintba kerül, de hát egyszer ezt a közlekedési eszközt is ki kell próbálni, nem?

Különleges vasút a hegy oldalán

A Sikló 1987 óta az UNESCO Világörökségének része. Pályája mindösszesen 95 méter hosszú, az alsó és a felső állomás közötti szintkülönbség pedig csupán 50 méter. Érdekessége, hogy a két kocsija, Margit és Gellért úgynevezett ingajelleggel van összekötve, tehát amíg az egyik felfelé halad, addig a másik lefelé szállít utasokat. Mint a belvárosban gyakorlatilag minden, így ez is súlyosan megrongálódott a második világháború ideje alatt, az újbóli átadására egészen 1986-ig kellett várni.

siklo.jpg

Teszünk egy könnyed sétát a várnegyedben, iszunk egy limonádét, közben pedig a Dísz térről átmegyünk a Szentháromság térre, mi is szelfizünk egyet a Halászbástyán, és megpróbáljuk úgy lefényképezni a Mátyás templomot, hogy az aljától a csúcsáig ne maradjon le egyetlen millimétere sem a képről. Nem is olyan könnyű feladat ez, a többi turistához hasonlóan mi is egyre csak hátrálunk, végül neki is ütközünk a várbusz táblájának. A fotót végül sikerül elkészítenünk, a busz is megérkezik, így elindulunk vele a Széll Kálmán tér irányába. Útközben megnézzük az ablakából a Kapisztrán teret, és a Magyar Nemzeti Levéltár épületét, a Budavári evangélikus templomot és a Bécsi kaput is.

A lángosos bódétól a libegőig

A Széll Kálmán téren kóválygunk egy darabig, mire megtaláljuk a 22-es autóbuszt, amiről hamarosan le is szállunk. A Városmajornál található ugyanis a fogaskerekű, vagyis a BKK 60-as jelzésű járatának végállomása, ami egészen a Széchenyi-hegyen található egykori Panoráma Szállóig visz minket. Amíg utazunk vele, döbbenten tapasztaljuk, hogy már megint korog a gyomrunk. Még szerencse, hogy tudjuk, isteni lángost lehet kapni a végállomás közelében. Éhségünket csillapítandó megint az okostelefonunkhoz nyúlunk, hogy addig sem figyelünk üres gyomrunkra, amíg olvasunk a Diósárok és a Sváb-hegy villanegyedén keresztülhaladó különös járműről.

unnamed.jpg

A remek kis applikációnk elárulja nekünk, hogy mindösszesen két hónap leforgása alatt épült meg a fogaskerekű 1874-ben. Abban az időben még csak a Sváb-hegyig közlekedett, 1890-ben bővítették ki a nyomvonalát a Széchenyi-hegyig. A fogaskerekű végállomásának közelében található a gyermekvasút, mellyel könnyedén meg tudjuk közelíteni következő úticélunkat, a libegőt, ami a János-hegy állomásnál található. Mielőtt azonban felszállnánk a gyermekvasútra, tényleg muszáj ennünk egy óriási lángost sok sajttal és tejföllel.

Miután megnyugodtunk, hogy éhen már nem fogunk halni, elsétáltunk a Gyermekvasút állomásához. A teljes árú szakaszjegy 600, a gyermekeknek szóló pedig 300 forintba kerül. Izgatottan szállunk fel a vonatra és várjuk a tizenéves kalauzt, hogy érvényesítse jegyünket. Persze, ha már találkozunk vele, ki is faggatjuk, hogy miként csöppent bele ebbe a nem mindennapi munkába. Azt mondja, hogy egész kicsi volt, amikor szüleivel először felült a gyermekvasútra, ami olyannyira lenyűgözte, hogy onnantól kezdve minden vágya az volt, hogy ő is ebbe a társaságba tartozhasson. Persze kell a jó tanulmányi eredmény ahhoz, hogy valakiből gyermekvasutas legyen, de a lényeg valóban az elhivatottság.

gyermekvasut1.jpg

A János-hegy állomáson szállunk le, s Budakeszi felé vesszük az irányt az erdőn keresztül. Kellemes séta következik, s csakhamar az Erzsébet-kilátó tövében, a Zugligeti Libegő előtt találjuk magunkat. Miután megmásszuk a kilátót, a gyerekek játszótereznek egyet a parkban, mi pedig iszunk egy jó erős kávét és szusszanunk egyet, hogy aztán libegőre pattanva leereszkedjünk a János-hegy oldalán Zugligetbe. Régen ültünk már rajta és most a jóleső fáradtságunk mellett különösen élvezzük völgymenetben Budapest páratlan panorámáját.

libego3.jpg

Az 1040 méteres pályán haladva kis kertekbe, villákba kukkantunk be, integetünk az éppen füvet nyíró budai lakosoknak, miközben egyre élesebben látjuk a Duna vonalát és a Parlament épületét. Mielőtt megérkezünk az állomásra, mosolygunk egy széleset, hiszen megörökítenek minden libegőn utazót. Átvesszük a fényképünket, majd felszállunk a 102-es buszra, hogy visszaérjünk a Széll Kálmán térre, tervezett utazásunk végpontjára. Útközben végignézzük a kirándulásunkon készült fotóinkat és megállapítjuk, Budapest nem csak a turistabuszokról egyedülállóan szép, hanem a tömegközlekedés járatairól nézve is valóban a világ egyik legszebb fővárosa.

Eszter

Ha tetszett a cikk, nyomjatok egy lájkot, kövessetek a facebook-on és az instagram-on!

Fotók: tripsithecity, kanadavilaga.hu, wikipedia, cultura.hu, városom.hu

Szólj hozzá

útvonal