Budapest a titkok fővárosa. Bármerre járunk, bármely utcasarkon állunk érdekes történetekbe és városi legendákba botlunk. A főváros azonban nem csak a föld felszínén, hanem az alatt is számos érdekességet rejt. Labirintusok, mesterségesen kialakított alagutak, természet alkotta barlangok hívnak bennünket, hogy felfedjük sokszor humoros, ám leggyakrabban tragikus történelmi emlékeit. A legtöbb ilyen föld alatti járat zárva van a széles nyilvánosság előtt, mi azonban bejutottunk és meg is mutatjuk a Gellért fürdő alatt húzódó alagútrendszer titkait. 

A Gellért fürdő páratlan szépségű aulájából indul kalandunk. A balra található kis udvarból nyílik ugyanis a műszaki és karbantartó dolgozók világa. A szivattyúk, a csövek és a csapok mellett a sötétben szinte észrevétlen marad az alagút bejárata. Kísérőnk villanyt kapcsol, de még így is félhomályban haladunk egyre csak lefelé, a föld mélyébe.

45 fok lehet, a páratartalom pedig úgy 98-99 százalékos. A levegőnk fogy, a lelkesedésünk azonban töretlen. 15 méterrel jövünk a felszín alá, amikor elénk tárul egy csarnokra hasonlító helység középen gránitoszloppal, körülötte rotondával. Itt található a Gellért ősforrása, melynek gyógyító hatása már a török időkben is köztudott volt. A régi időkben ez a terület még a föld felszínén volt, a rakpartok rendezése során került a föld alá.

Behunyjuk a szemünket és más látjuk is magunk előtt, ahogy az ősforrás körüli sárban dagonyáznak emberek és állatok. Közben a fejünk felett már a 47-49-es villamos zaja rázna vissza minket a mába, de mivel épp le van zárva, így tovább álmodozunk. A forrásból vajmi keveset látunk egyrészről a sötét, másrészről pedig a víz felszínére kicsapódó ásványi anyagok miatt, melyek egyfajta lepedéket képezve rejtik el előlünk az évezredes forrást. Megtudjuk, hogy már nem ez adja a fürdő termálvizét, mivel szennyezettsége miatt alkalmatlan lenne feladata ellátására. A falakon láthatjuk az árvizek nyomait is, ilyenkor a víz szintje akár másfél métert is emelkedhet. Kísérők szól, ideje továbbmennünk.

Ismét az alagútban vagyunk. A Gellért táró egy kilométer hosszan nyúlik, hogy összekösse a Rác és a Rudas fürdővel. Itt van az a három új forrás is, mely napjainkban is vízzel látja el mindhárom gyógyfürdőt. A termálvizet négy tartályba gyűjtik szivattyúk segítségével, fertőtlenítő szerek nélkül tisztítják és hűtik le 43 fokról, hogy aztán a reumatikus betegségekben szenvedőket gyógyítsák vele. Miközben haladunk egyre mélyebben a járatban, kis buzgárok által létrehozott erecske mutatja nekünk az utat. A tárót egyébként az 1970-es években fúrták. A munkálatokra azért volt szükség, mert a régi források már képtelenek voltak ellátni vízzel az akkor már hatalmas forgalmat bonyolító fürdőt. Néha oldalra nézünk, és látjuk, az alagútban számos kisebb elágazásokat alakítottak ki az úgynevezett a szökevény-források befogására.

Egy ráccsal elzárt barlanghoz érünk, ahonnan vaslépcső vezet fel a magasba. Egy aragonit barlangba jutunk, melyet a fürdő dolgozói kristályképződményei, érdekes cseppkövei miatt Karfiol-barlangnak hívnak. A régi időkben kuruzslók és más gyógyítók hozták ide a csodás gyógyulásban bízó betegeiket, hogy aztán a gyógyvizek mellett különféle varázslatokkal is kezeljék őket. Újabb vas lépcsősort veszünk észre. Ez vezet egészen a pálosok sziklakápolnájáig, vagyis a Szent Iván barlangig. Ha felmennénk a lépcsőn be is kopoghatnánk hozzájuk, hogy az ajtón belépve a konyhájukba jussunk. Talán legközelebb innen megyünk szentmisére.

Az alagútba visszatérve kísérőnk azt is elmeséli, hogy a barlangrendszer Rákosi idején börtönként funkcionált, a táró építése során pedig számos csontvázat találtak a munkások. Arról is szólnak legendák, hogy a barlangrendszer óvóhelyként is menedéket nyújtott a rendszert kiszolgálóknak. Egy másik városi mese szerint a Gellért fürdő alatti alagút német katonai irányítók központja volt, ahova még egy gőzmozdonyt is elrejtettek. Ez a legenda természetesen nem igaz, hiszen bár valóban van egy keskeny nyomvonalú sínpár a táró alagútjában, azt csak az 1970-es években, tehát az alagút kiépítésekor fektették le.

Az idők folyamán számos elképzelés született a sínpár hasznosítására, voltak ötletek egy gyógyvasút kiépítésére is, de ezek végül nem valósultak meg. Hasonlóképpen nem lett semmi a terület atombunkerként történő átépítéséből sem, az akkori városvezetés elképzelése szerint mintegy háromezer ember befogadására tették volna alkalmassá a tárót. Más javaslat azonban megvalósult, így például itt húzódik az a fűtőrendszer , mely a Kelenföldi erőmű gerincvezetékeként a mai napig is melegíti a Budai Várat.

Az elmúlt negyed évszázadban több ötlet született arra nézve is, hogy turisztikai célokra használják a barlang-és alagútrendszert. A gyógyvonat mellett felmerült, hogy a nagyközönség számára bemutathatóvá váljanak az aragonit barlang cseppkőképződményei, nyomon követhetővé váljon az iskolások számára is a kéregkristályosodás folyamata. Szintén voltak javaslatok arra vonatkozóan, hogy a szellőzőnyílások kibővítésével megnyissák a hegyet. A kisebb elágazásokból kávézókat, éttermeket alakítottak volna ki, a Citadellához pedig egy liftet, de legalábbis a siklóhoz hasonló eszközt terveztek. Ez szállította volna a turistákat a Világörökség részeként számon tartott páratlan panorámával bíró egykori erődhöz.

Eszter