2017. júl 01.

10 érdekesség, amit nem tudtál Kincsemről

írta: hetvennyolcastroli
10 érdekesség, amit nem tudtál Kincsemről

Kincsem, a csodakanca máig meghatározó szereplője a magyar lósportnak. És nem csak azért, mert a róla elnevezett parkban rendezik meg hétről hétre a legnagyobb érdeklődésre számot tartó ügető és galopp futamokat. Persze, sokat jelentett az is, hogy a nagy sikerű mozifilm ismét a figyelem középpontjába terelte az egykori világsztár lovat, de azért valljuk be, soha nem felejtettük el, hogy ki is volt Kincsem.

kincsemszobor.jpg

Mivel abban a korban élt, amikor még nem volt televízió, csak a kor leírásaiból tudjuk, milyen hihetetlenül versenyzett, egy-két kép és grafika őrzi derby-győzelmeit, és néhány legenda maradt fenn különlegességéről. A hétvégi Magyar Derby és filmfesztivál jó alkalmat adott arra, hogy összegyűjtsünk tíz érdekességet, amit csak nagyon kevesen tudtak Kincsemről.

1. Kincsem 1874. március 17-én született Tápiószentmártonon, Blaskovich Ernő lótenyésztő birtokán és tizenhárom évvel később ugyanezen a napon múlt ki Kisbéren. Anyja Waternymph, apja Cambuscan volt. A fennmaradt hírlapi információk szerint a csikó egy szabályos alakú fehér folttal, egy csillagjeggyel a homlokán született.

kincsem_mint_4_eves.jpg

2. Nevét egy éves korában kapta Blaskovich Ernőtől, akinek az volt a szokása, hogy csak akkor nevezi el lovait, ha azok betöltötték első életévüket.

3. Karrierje során tizenhárom versenypályán ötvennégy alkalommal állt rajthoz, és mind az ötvennégy alkalommal győzelmet is aratott, ráadásul kancaként verte meg a méneket a koedukált versenyekben, ami még tovább emeli hihetetlen győzelmeinek értékét. Nem csoda, hogy Magyarországon "csodakancának", a nemzetközi porondon pedig "Hungarian wonder"-nek, azaz magyar csodának nevezték.

kincsem_1.jpg

4. Legjobb barátja egy fekete-fehér nőstény macska volt, aki a legenda szerint minden edzésére elkísérte Kincsemet. Egy fennmaradt mendemonda szerint minden versenyére vinni kellett kis pajtását is, különben Kincsem nem volt hajlandó starthoz állni. Egy francia derby-n azonban a macska megszökött és az istálló teljes személyzete őt kereste.

5. Szintén egy legenda szerint Kincsem komoly sztárallűrökkel küzdött, az ivóvizére különösen érzékeny volt. A történet szerint Badenben nem volt hajlandó egy teljes napig inni, így szintén az istálló személyzetének volt a feladata az, hogy olyan minőségű ivóvizet szerezzenek valahonnan, amelyet Kincsem fogyasztásra megfelelőnek ítélt meg. Végül egy öreg kút vize nyerte el a csodakanca tetszését.

6. Heinrich Schnaebeli készített róla fotográfiát Berlinben.

hesp_es_kincsem_zsokejaval.jpg

7. Első versenyét 1876. július 21-én futotta Berlinben, utolsó győzelmét pedig három és fél évvel később, 1879. október 21-én aratta Budapesten. Eleinte sárga-kék színekben versenyzett, majd miután Blaskovich Ernő csatlakozott egy külföldi lovasegylethez, használhatta az istállójának kék-fehér színeit.

8. Ízületei hat éves korára olyannyira elkoptak, hogy alkalmatlanná vált további versenyzésre, így innentől kezdve tenyészkancaként szolgálta a magyar lovassportot Kisbéren. Első csikóját, Budagyöngyét 1882-ben ellette, később még négy utódot, Ollyan Nincset, Talpra Magyart, Kincsőrt és Kincset hozta a világra.

9. A csodakanca csontváza a Mezőgazdasági Múzeumban van kiállítva néhány relikviával együtt, így bárki megtekintheti Kincsem csontozatának felépítését, melynek összeállítását a kor neves állatorvosa és bonctan-tanára, Nádaskay Béla professzor készítette. A preparátum egy jó ideig az Állatorvosi Tanintézet bonctani gyűjteményében volt elhelyezve, s csupán 1954-ben került végső helyére, a Múzeumba.

kincsem2.jpg

10. Az emlékét a múzeumi csontvázon és a lóversenypályán kívül egy aszteroida is őrzi, melyet Sárneczky Krisztián csillagász fedezett fel 2007-ben, Herendi Gábor idén bemutatott filmje bár számos ponton eltér a történelmi hűségtől, mégis csodálatosan mutatja be a ló és tulajdonosának, valamint a lovassport első aranykorának számító kiegyezés korszakát.

Ha tetszett a cikk, nyomjatok egy lájkot, kövessetek a facebook-on és az instagram-on! Valami elkerülte a figyelmünket Kincsemmel kapcsolatban? Írd meg nekünk kommentben vagy a tripsinthecity@gmail.com e-mail címre.

Eszter

Szólj hozzá

kincsempark mementó