2017. sze 18.

Romjaiból támadt fel a csodás budapesti épület

írta: hetvennyolcastroli
Romjaiból támadt fel a csodás budapesti épület

Vasárnap adták át az újjáépített Lóvasút Kulturális Rendezvényközpontot Zugligetben. Az impozáns épület 1870-ben készült a kor meghatározó építésze, Kauser József tervei alapján. Az első időkben lóvasútként funkcionált, később pedig az első budai villamos végállomása lett. Most a ZDA Építésziroda három építészének, Zoboki Gábornak, Reppert Bélának és Dobrányi Ákosnak köszönhetően ismét régi pompájában tündökölhet. Lássuk, milyen volt és milyen lett!

lovasut4.jpg

A Lóvasút épülete a 19. század második felének eklektikus építészetébe illeszkedő, a Hegyvidék látképét formáló „svájci villa”- stílusú építészet markáns jegyeit hordozó ipari épület, különleges műszaki megoldásokkal. A lóvasutas közlekedés 1868 közepén indult meg itt, akkoriban a mostani épület helyén csupán egy kis faszerkezetű indóház állt.

lovasut1.jpg

A vonalat a Millenniumi ünnepségekre villamosították, ekkorra épült fel a legendássá vált épület is.
Az első villamosvonal sikertörténetét egy nagy tragédia árnyékolja be. 1900-ban egy elszabadult szerelvény megindult a lejtőn, kisiklott, négy ember életét oltotta ki. A baleset után úgy döntöttek, hogy a villamos végállomását áthelyezik. Az épület csak rövid ideig maradt funkció nélkül. Először BESZKÁRT (a BKV elődje) dolgozóinak alakítottak ki benne szálláshelyeket, majd postaként, távírdaként és szolgálati lakásként is szolgált. Az elmúlt negyed évszázadban azonban lakhatatlan volt.

lovasut2.JPG
Az építésziroda szerint 150 évvel ezelőtt épület zugligeti Lóvasút végállomását az utolsó pillanatban sikerült megmenteni a végleges pusztulástól. A „svájci villa” stílusú egykori villamosmegállót nem csak rekonstruálták, hanem új funkciókkal is ellátták. Az elsődleges cél az volt, hogy az épület minden meglévő szerkezeti és díszítő elemét restaurálás, konzerválás után visszategyék eredeti helyére. Számos olyan elem volt azonban, amelyek olyannyira károsodtak, hogy menthetetlennek bizonyultak. Ezeket azonos anyagból azonos formában gyártották le.

lovasut3.jpg

Az épület kő járófelületei, a tető oromzatok gazdagon cizellált famunkái, díszesen faragott fa és kovácsoltvas korlátai nagy részében megmaradtak, így tudják megőrizni a 19. század végi kézművesipar hagyományait.

lovasut6.jpg
Az épület leglátványosabb része, a két pavilon közti hajdani perontér és tetőszerkezete, melyet a régi fényképek alapos tanulmányozásával és korabeli hasonló épületek szerkezeteinek elemzésével rekonstruálták. A korábban oldalról nyitott várakozó csarnokot a tervezők hatalmas üvegfalakkal zárták le, a korábban ellopott gyönyörű kovácsoltvas korlátokat pedig pótolták.

lovasut5.jpg

Úgy tudni, a jövőben vendéglátóhelynek is otthon adó kivételes szépségű épület nemcsak a budai hegyek kirándulóinak lehet népszerű célpontja, hanem kulturális programokat kínáló kiállítótérként is szolgál majd és az önkormányzat helytörténeti gyűjteményének központjaként is funkcionál majd.

Eszter

Fotók: ZDA – Zoboki Építésziroda Kft

Szólj hozzá

épület hegyvidék lóvasút memento