2017. aug 08.

5+1 dolog, amit imádunk nyáron a Rómain

írta: hetvennyolcastroli
5+1 dolog, amit imádunk nyáron a Rómain

A Római part nyaranta a mennyország a munkában és a kánikulában megfáradt fővárosi fiataloknak. Nem csoda tehát, hogy esténként csordultig telik a sétány és a Duna-part élettel. Összegyűjtöttük azt a 5+1 okot, ami miatt mi rajongunk a Rómaiért.

romai0.jpg

1. Hekk és koviubi

Alap, hogy ha vacsoraidőben mész a Rómaira, megkóstolod az egyik kis kifőzde sült hekkjét és leteszteled a kovászos uborkáját is. Többnyire az eredmény fenomenális, ritkán fut csak bele az ember a túlsütött, betonkemény halba. Az adag mindenhol óriási, az árak nagyjából ugyanolyanok, a kiszolgálás pedig mindenhol kedves és barátságos, a tömeghez képes pedig viszonylag gyors is.

romai2.jpg

2. Hozd magaddal Buksit is!

Senki nem fog szemrehányóan nézni, a magaddal viszed a kutyádat. Nagyot sétálhattok, sőt, még a vízbe is beleengedheted. Remekül fogtok együtt szórakozni, ismerkedhetsz a többi kutyással, s ki tudja, lehet, hogy nem csak a blökik, hanem köztetek is szerelem szövődik.

3. Nyugi

A római forgalmas, általában sokan vannak kint. Vannak azonban részek, ahol alig látsz embert. Ilyenkor leülsz a partra, nézed a sétahajókat vagy éppen kacsázni próbálsz a milliónyi kavics valamelyikével. Kitisztul az agyad, megnyugszik a lelked, feltöltődsz.

romai3.jpg

4. Retro-feeling

Vissza tudsz repülni az '50-es '60-as évek semmihez sem hasonlítható világába, ahogy végigsétálsz a római modern lakónegyedén túli szakaszon. Klasszik csónakházak sorakoznak egymás mellett, szocreál épületek magasodnak, te pedig szinte látod magad előtt nagyit fiatalon, ahogy a tengerészkék egyrészes fürdőruhájában kíséri a fecskét öltött papát, aki olyannyira erős, bátor és rettenthetetlen, hogy a vállára kap egy kenut és megindul a Duna irányába, hogy elvigye szíve hölgyét egy romantikus evezésre.

romai4.jpg

5. Romantika

Ha már romantika, akkor itt igazán ki lehet maxolni. Egy üveg rozé, egy pokróc, Duna-part, naplemente... Mi kellhet még a tökéletes randihoz?

+ 1 A híres Postás üdülő

romai.jpg

Akik szeretik a romos, lepukkant épületeket, azok egyenesen rajongani fognak a római vége felé található egykori Postás üdülőért. Egykoron pezsgő élet folyt itt: gyerekek szaladgáltak a pompás udvaron, az idősebbek kávéztak a hangulatos teraszon és nézték, hogyan haladnak el a hajók a Dunán. A fiatalok önfeledten úsztak a tágas medencében, vagy éppen kajakot béreltek a közeli csónakházban, hogy kievezzenek és felfedezzék a folyó rejtett titkait. Az ötemeletes szálló évtizedeken keresztül szolgálta a postai dolgozókat, ma azonban valóban szellemvárosok hangulatát idézi meg. A Postás üdülő történetéről és jelenéről már írtunk korábban, IDE kattintva tudjátok elolvasni viharos történetét.

Szólj hozzá

tipp