2017. jún 27.

Vége a tarthatatlan állapotoknak? Közvetlen járat indul a belváros és a repülőtér között

írta: hetvennyolcastroli
Vége a tarthatatlan állapotoknak? Közvetlen járat indul a belváros és a repülőtér között

A Vizes VB úgy tűnik, meghozza az az áttörést, amire minden budapesti és hazánkba érkező turista vágyott: megszűnni látszik az a balkáni állapot, hogy a belvárosból nem lehet közvetlenül megközelíteni a nemzetközi repülőterünket.

repulo.jpg

Hosszú évek óta minden nyári szezonban előkerül a közvetlen reptéri tömegközlekedési eszközök hiánya illetve igénye. Az utazni vágyók eddig vagy taxival, vagy pedig átszállással tudtak Kőbánya Kispestről eljutni a Liszt Ferenc repülőtérre. Ha összehasonlítjuk ezt bármelyik európai országgal, sírni tudnánk, hiszen Rómában például gyönyörű vonatok szállítják az utasokat a belvárosba, de még az állandó közlekedési dolgozók sztrájkjaitól hangos Athénban is kulturált körülmények között, biztonságos járműveken, pofon egyszerűeken lehet a legfontosabb városi közlekedési csomópontokhoz eljutni. És akkor tényleg csak két példát említettünk a sok közül.

budterminal.jpg

Az Úszó-világbajnokság azonban valamit elindíthatott a fejekben, ugyanis bejelentették: annak érdekében, hogy jelentősen megkönnyítsék a repülővel Budapestre érkezők bejutását a városba, július 8-tól közvetlen buszjárat indul a Deák Ferenc tér és a repülőtér között. Úgy tudni, az új busz a Deák térről 4:00-től 23:30-ig, a reptér kettes termináljától pedig 5:00-től 00:30-ig indul majd félóránként. Információk szerint a reptéri buszra 900 forint lesz a jegy.

Szólj hozzá

reptér jármű repülőtér útvonal