A Dreher név nem csak egy brand, hanem fogalom is. Magyarország és a Monarchia egykori fellegváraként működő gyár megjárta a mennyet és a poklot. Megkíséreljük összefoglalni a kultikus sörgyár viharos másfél évszázadát.

Hatvan év alatt hat sörgyár egy területen

Lankás, dombos terep. Régen Óhegynek és Újhegynek hívták, ma már csak Kőbányaként ismerjük azt a területet, melynek felszínén valaha szőlőbirtokok voltak, a mélyben lenn azonban építkezésekhez szükséges köveket fejtettek a bányászok. A kőbánya járataiba annak másodlagos hasznosításaként pincék kerültek, az első tulajdonosai pedig nem meglepően a helyi szőlősgazdák voltak.

Az első komolyabb fordulópontot 1844-ben egy Schmidt Péter serfőző mester hozta el a terület számára, aki külföldi tanulmányútról hazatérve német mintára honosította meg Pesten az ászokolást. Az Üllői úton található serfőzdéjéből hordóval hozta a malátát, hogy aztán a pincében lerakva hónapokig érlelje azt. A sörének az aromája összehasonlíthatatlanul jobb lett versenytársainál, nem csoda hát, hogy az ászkolást hamarosan az összes sörfőző átvette tőle.

Tíz évig hordták hordószámra a malátát a pincékbe, közben pedig egyre nagyobb problémát jelentett a fejlődő város számára az, hogy annak közepén egy környezetre káros gyár füstölög. A serfőző mesterek éppen ezért összeálltak, 1854-55-ben pedig két gyárat is megalapítottak Kőbányán: az egyik Barber és Klusemann sörgyára volt, a másik pedig az a kicsi gyár, ami akkor Kőbányai Serház Társaság néven alakult meg.

Rohamos ütemben indultak meg a fejlesztések, 1892-ben pedig létrejött a területen a Polgári Sörgyár, majd a századfordulón a Királyi sörgyárat is megalapították itt, ami ugyan két év után csődbe ment, de malátagyárként tovább működhetett. Nagy volt a kereslet a sörre az akkori Magyarországon, így az első világháború előtti években még két gyár alakult itt meg, az egyik Haggenmacher, a másik pedig Fővárosi Sörgyár néven.

Bajor család Európa élvonalában

A Dreherek a Boden-tó északi partjáról származnak. A nagy dinasztia első tagja, Dreher Antal először Bécs külvárosában vette meg a schwechat-i sörgyárat, melyet folyamatosan fejlesztett. Olyannyira bejött neki, hogy nem sokkal később vásárolt egy cseh és egy trieszti gyárat is. II. Dreher Antal volt az, aki megvette a kőbányai gyárat, így immáron négy üzemet működtetek párhuzamosan egymás mellett évtizedeken keresztül.

A kőbányai sörgyár életébe III. Dreher Antal hozta el a fényt és a csillogást. Az 1862-ben megvásárolt akkori kis üzemet a monarchia legnagyobb sörgyárává fejlesztette. 1921-es halálát követően fia, Jenő vette át az egész gyár igazgatását. A trianoni békediktátumot követően azonban a sörgyártás leágazóban volt Magyarországon, ezért Dreher Jenő úgy döntött: összes külföldi gyárát eladja, hogy a kőbányai fejlesztésekre fókuszáljon. Biztos volt ugyanis abban, hogy a mélyrepülés egyszer véget fog érni.

Hatalmas építkezések kezdődtek meg a sörgyár területén, új technológiákat vezettek be. Mindeközben a család vagyona is folyamatosan gyarapodott, hatalmas földbirtokokkal, uradalmakkal, kastélyokkal, szállodákkal gazdagodtak. Házasságot kötött egy Haggenmacher-lánnyal, így a két család vagyona egyesülni tudott. Okos döntésnek vélték, hogy ezzel párhuzamosan felvásárolták a Kőbányán található többi sörgyár részvényeit és megalakították először a Dreher Konszernt-t, majd a Dreher-Haggenmacher Részvénytársaságot. A vállalat az ország nyolcadik legtőkeerősebb cégévé vált 1933-ra.

Most is láthatók azok az épületek, melyek ezt az időszakot hirdetik. A legkülönlegesebb és leglátványosabb eleme a komplexumnak a sörgyár kettős kéményzettel ellátott malátaszárító épülete, amelynek tetején egy időben szélkakas mutatta az aktuális szélirányt. A kettős kémény funkcióját tekintve egyrészről a maláta páráját vezette ki, másrészről pedig a kazán füstgázát emelte ki az épületből.

Műemlékek várnak az újjászületésre

És hogy véget ért-e a mélyrepülés? Nem. Dreher Jenő nagyszabású terveit a második világháború húzta keresztül, a Rákosi-éra pedig gyakorlatilag lenullázta a bajor gyökerű családot. 1948-ban államosították a száz főnél nagyobb üzemeket, a hatalmas gyárkomplexum minden egyes része áldozatául esett a kommunizmusnak. De nem csak a gyártól fosztották meg Dreheréket: elvették a szállodákat, a földeket, a kastélyokat. A vagyon nullára futott. Utána már mint Kőbányai Sörgyár vett részt az egész ingatlanterület a söriparban egészen addig, amíg a dél-afrikaiak meg nem vették.

A sörgyár privatizációja 1993. november 16-án volt. Ekkor írta alá szerződéseket a Dél-afrikai Sörgyárak, amely akkor világviszonylatban az ötödik legnagyobb sörgyártó cégnek számított. Kihasználva tőkeerősségüket, nem elégedtek meg a kőbányai sörgyárral, Európa-szerte terjeszkedtek, óriási beruházásokat és fejlesztéseket hajtottak végre. A rendszerváltás előtti sörgyár képtelen volt annyi pénzt összeszedni, hogy a technológiáját megújítsa, a dél-afrikaiaknak azonban mindenük rendelkezésre állt. A privatizáció utáni fejlesztések az egykori sörgyár csak egy kisebb részét érintették.

A korábban nagyjából 5000 főt foglalkoztató vállalat ma már csak hatszáz fős állománnyal rendelkezik, igaz, nem is gyártanak annyi sört, mint a fénykorban. A dél-afrikai tulajdonos 1997-ben úgy döntött, tisztelegve az előd előtt Dreher sörgyárnak nevezi el vállalatát, néhány évvel később pedig eladta azokat a részeket, épületeket és területeket, amiket nem vont a központi fejlesztés alá. Gyakorlatilag megszabadult azoktól a területektől és építményektől, amelyekre nem volt szüksége. Így került a X. kerület önkormányzat tulajdonába 26 műemléképületből álló gyárkomplexum.

A műemléki védettség alatt álló épületek megmentéséért mindent megtesz az önkormányzat, amit tud. Ez többnyire a tűzoltásra elegendő, az épületek állapotának romlását tudják csak megakadályozni. Ahhoz azonban, hogy a terület ismét élettel teljen meg, két dolog kellene: pénz és műemléki engedély. Merthogy az egykori sörgyár területén a legkisebb felújításhoz is a műemlékvédelem beleegyezése szükséges, a munkálatokat, legyenek bármilyen aprók is csak a műemléki elvek betartásával lehet elvégezni. De talán ez a kisebbik gond. A nagyobb a pénzhiány. Korábban hirdettek már egy építészpályázatot, melyre számos javaslat érkezett. Idegenforgalmi, sport és turisztikai célra hasznosítanák újra az egykori sörgyári épületeket, ahol szálloda mellett éttermeket, koncerthelyiségeket, sportpályákat is kialakíthatnának. Méltó újjászületése lenne ez a kultikus komplexumnak.

 Az archív fotókért köszönet a Fortepan-nek.