A dédszüleim vidéki házában igazi kincsekre lehet bukkanni – erre már gyerekkoromban rájöttem, igaz akkor még a tyúkok és a tehenek kerültek a figyelmem középpontjába, mára azonban sokkal inkább felkelti érdeklődésemet a régi könyvek és dokumentumok mesés világa. Beszabadulva a tisztaszobába szabályosan rávetettem magamat a rozoga komódra, hogy minden tartalmát a szoba közepére halmozva igazi kortörténeti ritkaságok után kutassak.

Pár perc elteltével már kerültek is elő az érdekesebbnél érdekesebb papírok, szakadt lapok, megsárgult dokumentumok, fekete-fekete fehér képek stócai. Ez utóbbi között találtam megbújva egy különlegességre: dédnagypapám fényképes kerékpáros igazolványára 1931-ből a hozzá tartozó igazoló lappal.

Kis magyar kerékpártörténet

Magyarországon az 1880-as évek elejétől kezdtek elterjedni a kerékpárok, és viharos gyorsasággal lett egyre népszerűbb, hiszen két évvel később megalakult az első kerékpáros klub, 1885-ben pedig már az első kerékpáros országúti versenyre került sor. Az egymás után alakuló egyesületek 1894-ben megalakították a Magyar Kerékpáros Szövetséget, amely gondosan kidolgozott alap- és versenyszabályaival határozott irányítója, egyben érdekvédője lett a hazai kerékpárosoknak, ezen belül is elsősorban a kerékpársportnak. Az egyesületek bekapcsolódásával rövid idő alatt 1000 fő fölöttire emelkedett a taglétszám, 1899-ben pedig már meghaladta a 4000 főt.

A századfordulóra már 10 kerékpáriskola volt a fővárosban, közülük nyolcban meg is lehetett vásárolni a kerékpárt, vagy alkatrészeket. A kerékpározást a kezdeti időkben a férfiak sportjának tekintették, a női kerékpározást nem csak egészségtelennek, hanem szemérmetlennek és nőietlennek tartották. Egyetlen helyen, az Attila Kerékpáriskolában biztosítottak zártkörű tanulási lehetőséget a hölgyek részére.

Az első kerékpáros-törvény

A Magyar Királyi Belügyminiszter 1897. június 3-án 42 159 /V-c szám alatt a kerékpározás egységes szabályozása tárgyában adott ki rendelet, ez volt az első kerékpárosokra vonatkozó szabályrendelet. 

"A kerékpárral való közlekedés úgy kedvtelésből, mint gyakorlati czélból mindinkább terjedvén, szükséges, hogy az ily géppekkel való közlekedés közbiztonság, közrend és a szabad közlekedés biztosítása érdekében országszerte egységesen szabályoztassék. Ennélfogva a kerékpárral közutakon és köztereken való közlekedés tárgyában az 1897. évi XL. T.-cz. 1. §-a alapján a következőket rendelem el. 1. § A kerékpár különböző alakjaiban és szerkezetiben könnyű járóműnek tekintetik és a kocsiközlekedésre nézve közútakon, útakon és tereken követendő általános szabályok, a dolog természetéből folyó eltérésekkel, a kerékpárokra is alkalmazandók."

A rendelet 21 pontban sorolta fel a kerékpár-közlekedésre vonatkozó szabályokat, és további 13 pontban a budapesti kerékpározásra vonatkozó további korlátozásokat. A 3.§. leírja, hogy "Minden kerékpár vagy ehhez hasonló szerkezetű gép irányító, fékező és legalább 30 m-nyi távolságra hallható csengőkészülékkel, valamint elől lámpással legyen ellátva, mely a sötétség beálltával meggyújtandó. Világító anyagul gyertya, olaj, vagy kisebb fokú villamos fény alkalmazható." A 11. paragrafus pedig arról rendelkezett, hogy „Közutakon a mutatványok sorába tartozó, nem rendesen való kerékpározás tilos.”

Rendszámtáblát minden kerékpárosnak!

1927 végén Heves Vármegye törvényhatósága szabályrendeletet hozott a kerékpárok kötelező bejelentéséről, rendszámozásáról és nyilvántartásáról. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kerékpárokat megyei szinten tartották nyilván: feljegyezték a bejegyzés folyószámát, a kerékpár tulajdonosának nevét és lakhelyét, a kerékpár gyártmányát, esetleg gyártási számát, a kiadott rendszámtábla számát és betűjelét. A rendszámtáblák megfeleltek a gépjárművek rendszámozására használt jelzőtábláknak, azzal a különbséggel, hogy mindkét oldalon fel voltak festve a jelek. Az egri járásban „E”, a gyöngyösi járásban „Gy”, a hatvani járásban „H”, a hevesi járásban „He”, a pétervásárai járásban „P” és a tiszafüredi járásban „T” betűvel  kezdődött a rendszám.

Hamarosan más megyék is kértek segítséget Heves Vármegyéből saját szabályrendeletük megalkotásához, nem csoda, hogy később a mai Bács-Kiskun-Megye terültén, az akkori Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegyében is bevezették.

Dédnagypapám fényképes kerékpáros igazolványa Pest Vármegyében, Dunavecse járásban, Dunapataj községben 383. nyilvántartási számon lett kiállítva 1931. augusztus 19-én. Csupán érdekességként említeném meg, hogy én 56 évvel pont ezen a napon születtem meg. A dédnagypapám igazolványán nincsenek a hevesihez hasonló betűjelzések, egy 66/945 számsor található rajta, illetve a bicikli gyártási száma, ami lehetővé tette annak beazonosíthatóságát. A második világháborút követően ezt a kerékpáros igazoló rendszert éleszthették újjá, így kerülhetett dédipapa birtokába a másik, 1951-ben kelt igazolás, amit már nem a vármegye, hanem a "Rendőrörs" állított ki.  

Ahhoz, hogy mélyebben fel tudjuk tárni a kor kerékpáros-szabályozási rendszerét és országos elterjedését további kutatásokra és adatgyűjtésekre lenne szükség, miként az is külön vizsgálatot érdemelne, hogy a kerékpáros-igazolványbevezetése csökkentette-e a kerékpáros balesetek számát, vagy a bicikli-lopások arányát. Ez utóbbiból pedig akár arra is le tudnánk vonni következtetéseket, hogy egy ilyen igazolványnak vagy igazoló lapnak lenne-e létjogosultsága manapság. Én azt gondolom, bőven lenne. Szerintetek?