Kitűnő tanuló a gyereked? Ezt a jutalmat kapja

2017. június 18. - Lollipopnasik

Hatalmas respect a Gyermekvasútnak, hiszen most ismét bebizonyították, hogy számukra valóban fontosak a fiatalok. Egészen június 30-ig ugyanis mindazon általános és középiskolás tanulók, akik a jegypénztárnál bemutatják kitűnő, vagyis csupa ötös érdemjeggyel büszkélkedő bizonyítványukat, egy ingyen utazáson vehetnek részt.

gyermekvasut1.jpg

Minden egyes állomásnak külön története, külön érdekessége van. A Széchenyi-hegyi végállomáshoz például akár fogaskerekűvel is eljuthattok a Gyermekvasúthoz, így egy újabb különleges közlekedési eszközt próbálhattok ki. Az első megálló a Normafa, majd Csillebérc következik, melynek közelében található az egykori Úttörő Nagytábor valamint a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Kutatóintézete is. Az állomást dombormű díszít, amely az úttörőéletet mutatja be. Az állomástornyon óra, tetején gőzmozdony alakú szélkakas pörög-forog a szélben.

gyermekvasut2.jpg

A Virágvölgyi megállótól indul a Makkosmária felé vezető erdei turistaút is, a következő, János-hegyi állomás pedig számos lehetőséget nyújt a kirándulás folytatására. A Budakeszi erdőn át eljuthatunk a Vadasparkig, felkapaszkodhatunk az Erzsébet-kilátóba is, sőt, aki igazán kalandvágyó, az visszaereszkedhet a Libegővel is. Ha nem vagyunk az a kirándulós típus, semmi gond, a Gyermekvasúttal is eljuthatunk állatokat simogatni, hiszen a következő megálló a Vadaspark közelében található. Tovább vonatozva megállhatunk a Hárs-hegy és a János-hegy közötti Szépjuhászné állomáson, majd következik a Hárs-hegy, végül pedig a Hűvösvölgy végállomás. Itt megtekinthető minden reggel a gyermekvasutasok ünnepélyes zászlófelvonása, este, szolgálati idejüket befejezve pedig leengedik azt.

gyermekvasut3.jpg

Mint ismert, a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy közötti vonalon a Gyermekvasút kötelékén belül a szolgálatot olyan 10-14 éves gyerekek látják el, akiktől alapvető elvárás a jó tanulmányi eredmény. Ez az első feltétele ugyanis annak, hogy valakiből gyermekvasutas legyen. Aztán a következő követelmény, hogy elvégezzen egy tanfolyamot, amely során minden fontos tudnivalót elsajátíthat a gyermekvasút működéséről. Ősztől indul a következő turnus, amelyre melyre 4., 5. és 6. osztályosok jelentkezhetnek majd. Ki tudja, lehet, hogy a mostani jutalomutazással találják majd meg a jövő gyermekvasutasait?

Ha tetszett a cikk, nyomjatok egy lájkot FACEBOOK-oldalunkra is!

Fotó: közlekedésklub, borsodhir, turistamagazin

A bejegyzés trackback címe:

http://tripsinthecity.blog.hu/api/trackback/id/tr1112603293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.