2017. jún 11.

Az ország legmagasabb víztornya

írta: hetvennyolcastroli
Az ország legmagasabb víztornya

Csepelnek számos érdekes arca van. Ott van például a kis-Duna part szépséges hattyúival, a Csepel Művek, mely egyfajta város a városban képet mutat és ott van az a hatalmas panel-rengeteg is, mely a gyári dolgozók otthonaiként szolgált es szolgál a mai napig is. Közepén pedig ott magasodik a kerület szimbóluma, a köznyelvben csak "Csíkosként" emlegetett víztorony, mely az ország legnagyobb ilyen jellegű építménye.

img_0492.JPG

A HÉV végállomásának szomszédságában nyúlik az ég felé az 1980-as évek elején épített víztorony. Úgy tudni, hogy a Weis Manfréd gyár dolgozói számára építtetett lakótelep vízfogyasztási igényét nem tudta volna Csepel kielégíteni, ezért vált szükségessé a víztorony felhúzása. A 70 méteres "Csíkos" a legenda szerint még Szentendréről is látható. Hogy ez igaz, vagy sem, nem tudni, viszont az biztos, hogy a víztorony a kerület bármely pontjáról jól látható.

img_0494.JPG

Ami az építését illeti, 1980-1984 között folytak a munkálatok. Ahogy az az FVM Rt. Könyvtárának korabeli fotóján is jól látható, a víztorony fejét, ami tulajdonképpen az 1200 illetve 1800 köbméteres tartályokat rejti, a földön szerelték össze, majd húzták fel centiméterről centiméterre haladva a torony tetejére. 

img_0493.JPG

A víztorony két medencéje - külső és belső gyűrűt formázva - 3000 köbméter vizet bír befogadni.

Szólj hozzá

épület Csepel Víztorony